A nemzetközi nőnap minden év március 8-án emlékeztet bennünket a nők évszázados küzdelmére az egyenjogúságért és az emberi jogokért. Ez a különleges nap a női egyenjogúság és a nők emberi jogainak napja, amely szocialista szervezetek kezdeményezésére jött létre az első világháború előtti időszakban. A nemzetközi nőnap olyan témákra helyezi a hangsúlyt, mint a nemek közötti egyenlőség, a szabadságjogok, valamint a nők elleni erőszak és visszaélés. Ma már az ENSZ világnapjai között tartják számon, és több mint száz országban ünneplik világszerte.
A nemzetközi nőnapot minden év március 8-án tartják világszerte. Az első nemzeti nőnapot az Egyesült Államokban rendezték meg 1909. február 28-án, az Amerikai Szocialista Párt kezdeményezésére. Az első nemzetközi nőnapot 1911. március 19-én ünnepelték meg Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban. Az időpont 1913-ban tevődött át március 8-ra. 1917. március 8-án Oroszországban nők tüntettek kenyérért és békéért, és négy nappal később II. Miklós cár lemondott, létrejött a polgári kormány, amely szavazójogot biztosított a nőknek. Lenin 1922-ben a nők orosz forradalomban betöltött szerepe tiszteletére nyilvánította március 8-át nőnappá. Az ENSZ 1975-ben kezdte hivatalosan megünnepelni a nemzetközi nőnapot, majd 1977 decemberében a Közgyűlés határozatot fogadott el a nők jogainak és a nemzetközi béke napjának kihirdetéséről.
A világnap célja, hogy megünnepeljük a nők társadalmi, gazdasági, kulturális és politikai eredményeit, ugyanakkor felhívja a figyelmet a még meglévő egyenlőtlenségekre és a változás szükségességére. A nemzetközi nőnap létrehozói szerint ez az egyszerű, de mégis történelmet alakító nők napja, amely a nők évszázados küzdelmét eleveníti fel az egyenlő jogokért és lehetőségekért.
Az első március 8-hoz kötődő esemény 1857-ben történt, amikor emberibb munkafeltételeket és magasabb fizetést követelő textilipari nődolgozók tüntettek New York utcáin. A nemzetközi munkásmozgalom fejlődésével a nők emancipációjának kérdése egyre inkább előtérbe került: 1866-ban az I. Internacionálé első kongresszusán határozatot fogadtak el a nők hivatásszerű munkavégzéséről, amely annak az évezredes sztereotípiának kívánt véget vetni, hogy a nők helye kizárólag otthon van.
Magyarországon 1913-ban csatlakoztak először a nőnapi felhíváshoz, amikor az Országos Nőszervező Bizottság röplapokat osztott, 1914-ben már országszerte rendezvényeket szerveztek. 1948-tól szovjet mintára március 8-án tartották meg a nőnapot. A rendszerváltás után a nőnap Magyarországon is elvesztette eredeti munkásmozgalmi hangulatát, helyette a virágajándékozás dominál, de a feminista és civil szervezetek továbbra is felhívják a figyelmet a nemek közötti egyenlőség fontosságára.